Tájékoztató a védendő fogyasztókat megillető kedvezményekről

Két kategóriát – a szociálisan rászoruló és a fogyatékossággal élő fogyasztók csoportját – különítenek el a jogszabályok:

I. Szociálisan rászoruló fogyasztónak azt a természetes személyt kell tekinteni, aki, vagy akinek a háztartásában élő személy:

a. időskorúak járadékában részesül,
b. aktív korúak ellátására jogosult,
c. lakásfenntartási támogatásban részesül,
d. ápolási díjban részesül,
e. rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
f. otthonteremtési támogatásban részesült (a támogatás megállapításától számított 3 éven
keresztül), vagy
g. nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő, aki saját háztartásában neveli a gondozásába
helyezett átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermeket.

Igénybe vehető kedvezmények:

1. Fizetési kedvezmények (részletfizetés, fizetési haladék)
• a kedvezmény igénybevételének időtartama alatt elfogyasztott energia ellenértékét, a
tartozás részösszegeit, illetve a tartozás halasztott összegét határidőben ki kell
egyenlíteni
• 12 naptári hónapon belül egy alkalommal kérhető
• részletfizetés: az igénylést megelőző 12 hónap átlagfogyasztásához igazodik (1 havi
fogyasztás ellenértékét meg nem haladó tartozásnál 2 hónap, 3 havi alatt: 5 hónap, 3
havin túl 6 hónap)
• fizetési haladék: időtartama legfeljebb 30 nap

2. Előrefizető mérő

Olyan – a kártyás mobiltelefonok analógiájára működő – fogyasztásmérő, amely a fogyasztást csak az ellenérték előzetes megfizetése esetén teszi lehetővé, ezért nem lehetséges a hátralék felhalmozása (ezen felül tudatos és takarékos magatartásra ösztönöz).

Jogosultsági feltételei:

• a fizetési kedvezmények biztosítása mellett a szolgáltatónak fel kell ajánlania az előre
fizető mérő felszerelésének lehetőségét;

• amennyiben a védendő fogyasztó a fizetési kedvezmények ellenére sem rendezi a
tartozását (vagy a megállapodásban foglaltakat nem tartja be), a további vételezést a
szolgáltató ilyen mérő felszereléséhez kötheti;

• a védendő fogyasztót fizetési késedelem vagy nem fizetés esetén csak akkor lehet az
energia-ellátásból kikapcsolni, ha – a fentiek szerinti felajánlás alapján – a speciális
mérő felszerelésébe nem egyezik bele, illetve annak felszerelését, üzembe helyezését
akadályozza vagy meghiúsítja („kikapcsolási védelem”);

• a szolgáltatásból már kikapcsolt – a szociálisan rászoruló fogyasztói státuszra jogosító
ellátások valamelyikében részesülő – fogyasztó pedig a nyilvántartásba történő
felvételével egyidejűleg kérheti az előre fizető mérő felszerelését.

A készülék beszerzési és felszerelési költségei a szolgáltatókat terhelik, továbbá ő köteles gondoskodni a mérők működtetésének (feltöltésének) az ügyfélszolgálatain és elektronikus úton történő biztosításáról.

A készülék felszerelésével egyidejűleg meg kell állapodni a fennálló hátralék törlesztéséről; az órák működtetését az önkormányzat segíteni köteles (azon személy részére, akinél ilyen készülék működik, a lakásfenntartási támogatást részben vagy egészben a készülék működtetését lehetővé tevő eszköz formájában kell nyújtani).

II. Fogyatékossággal élő fogyasztónak minősül az, aki
a. fogyatékossági támogatásban részesül,
b. vakok személyi járadékában részesül,
c. (vagy aki után szülője vagy eltartója) magasabb összegű családi pótlékban részesül.

Igénybe vehető kedvezmények:

• különleges bánásmód a méréssel, leolvasással, számlázással, díjfizetéssel kapcsolatban
(pl. készpénzben történő számlakiegyenlítés a felhasználási helyen, az általánostól
eltérő mérőhely-kialakítás, a számla értelmezéséhez nyújtott egyedi segítség stb.) –
csak akkor, ha nincs a háztartásban fogyatékossággal élőnek nem minősülő személy
• szükségáramforrás (a tervezett üzemszünet idejére), illetve szünetmentes áramforrás
(váratlan üzemzavar következményeinek megelőzése céljából)

A „kikapcsolási védelem” és – ennek következtében – az előrefizető mérő ezen fogyasztókat is megilleti, a szociálisan rászoruló fogyasztóknál részletezett feltételekkel.

III. Hogyan lehet igényelni a kedvezményeket?

Az igénylés alapvető feltétele, hogy a szolgáltató az érintett fogyasztót – kérelmére –
nyilvántartásába felvegye. Ehhez az alábbi lépések szükségesek:

• a regisztrációhoz szükséges adatlap fogyasztóra vonatkozó részének kitöltése és
aláírása;
• az adatlapot ki kell töltetni a védelemre jogosító ellátást megállapító igazgatási
szervvel is (a települési önkormányzat jegyzője);
• a kitöltött és aláírt adatlapot a kiállításától számított 30 napon belül be kell nyújtani a
szolgáltató ügyfélszolgálatára, aki 8 napon belül köteles a regisztrációt megtenni.

A védettséggel járó jogokat csak egy felhasználási helyen lehet gyakorolni, a védendő státusz alapjául szolgáló ok fennállását pedig minden évben ismételten igazolni kell (az ehhez szükséges adatlapot a szolgáltató megküldi az érintettnek).

A nyilvántartásba vételhez, illetve annak meghosszabbításához használatos adatlap hozzáférhető a szolgáltatók ügyfélszolgálatain, letölthető honlapjukról.

Jogszabályi háttér:
• 2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról (64-65. §) és végrehajtási rendelete:
273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet (30-37. §)
• 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról (65-66. §) és végrehajtási rendelete:
19/2009. (I.30.) Korm. rendelet (56-62. §)